Skip to Content

2010/2011-es tanév

Egyéb versenyeredmények havi bontásban

November 16.

A Tudományos Diákkörök Regionális Konferenciáján Balatonalmádiban, a Magyar–Angol Kéttannyelvű Gimnáziumban dicséretben részesült Skrinyár Alexandra (12. c). Témája: Nap, hold, csillagok Jankovics Marcell János vitéz című rajzfilmjében. Felkészítő tanár: Dobrova Zita.

A TUDOK országos döntőjébe jutott: Madarász Anna (12. c). Témája: Nem félünk a sötétben. A vakok társadalmi elfogadottságának javítása. Felkészítő tanár: Varga Istvánné.

December 3.

A városi bányászattörténeti versenyen második helyezést ért el a 11. d osztály csapata, harmadik helyezést ért el a 8. a és a 10. a csapata. Felkészítő tanáraik: Érsek Erzsébet, Seffer Tímea és Nagy Gabriella.

Január hónapban

az angol országos verseny első fordulójából továbbjutottak: Pataki Petra Gabriella (7. a), Szabó Napsugár (7. a), felkészítő tanáruk: Magi Mária, Számadó Zsuzsanna (8. a), Balatoni Ádám (8. a), felkészítő tanáruk: Valicsné Glodán Erzsébet. A verseny 2. fordulójából továbbjutott: Vankó Dániel (7. a), felkészítő tanára: Magi Mária

Január 11.

A Varga Tamás Matematikaversenyen az első fordulóból továbbjutott: Sorbán Zoltán, Szemes András, Bérczes Zita, Balatoni Ádám, Locker Dániel (8.a); Vankó Dániel és Prigya Jutas (7. a). A második fordulóból továbbjutott: Major-Eisler Botond (8. a) és Wiszt Péter (7. a). Felkészítő tanáraik: Botond Zoltánné és Csermák Júlia.

Január 28.

A Kazinczy-verseny városi fordulójában 3. helyezést ért el Niebling Dóra (8. a), felkészítő tanára: Farkas Noémi.

Február hónapban

a természettudományos szaktárgyi versenyeken született eredmények:

  • Az Irinyi János Középiskolai Kémiaversenyen a megyei döntőbe jutott: Mezősi András (9. a), Barta Bálint (9. a), Molnár Balázs (9. a) – felkészítő tanáruk: Medvéné Papp Valéria
  • A Hevesy György Kémiaversenyen a megyei döntőbe jutott: Prigya Jutas, Vankó Dániel (7. a), Szemes András, Bérczes Zita, Tóth Luca (8. a) felkészítő tanáruk: Medvéné Papp Valéria és Horváth Zsuzsa
  • A Hermann Ottó Biológiaversenyen a megyei döntőbe jutott Prigya Jutas, Mezősi Balázs és Gáldonyi T. Patrik (7. a) felkészítő tanáruk: Dr. Sopowné Balogh Elvira.

Február 16.

A Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyen a megyei fordulóba jutottak: Macsuka Patrik (5. a), Pataki Petra (7. a), Major-Eisler Botond, Makacsek Gábor, Tóth Luca (8. a) - felkészítő tanáruk: Farkas Noémi

A Kölcsey Ferenc anyanyelvi verseny városi fordulóján 3. helyezést ért el Demeter Zalán (5. a), Szabó Napsugár (7. a) felkészítő tanáruk: Farkas Noémi.

Február 17.

Az Arany Dániel Országos Matematikaverseny második fordulójába jutott Kiss Bálint (10. a). Felkészítő tanára: Németh Ildikó.

Február 24.

A Regionális Olasz Nyelvi Versenyen 7. lett Ronyecz Ádám (11. b), 10. Fülöp Luca (11. a), 20. helyezést ért el Tóth Cecília (11. a) – felkészítő tanáruk: Glodánné Kovács Andrea

Február 28.

A Megyei Népdaléneklési Versenyen kiemelt arany minősítést szerzett Járóka Renáta (11. c), ezüst minősítést szerzett Inczédi Judit (9. c), felkészítő tanáruk: Vécseyné Kiss Ibolya.

Március 1.

A Kozma László Országos Informatikaversenyen a 6. évfolyamosok mezőnyében a 17. helyen az országos döntőbe jutott: Kovács Kinga (6. a). Felkészítő tanára: Krcs Árpád.

Március 3.

A Móra Ferenc Novellaelemző Versenyen az országos döntőbe jutott Varga Péter (11. a). Felkészítő tanárai: Dobrova Zita és Sipos Etelka.

OKTV-eredmények

Az első fordulóban elért eredménye alapján a következő tanulók dolgozata volt továbbküldhető:

  • történelem tantárgyból Hajas Csaba (13. c) – felkészítő tanára: Nagy Tamás
  • matematika tantárgyból Molnár Anett (12. a) – felkészítő tanára: Kovácsné Németh Sarolta
  • magyar nyelvből Szekeres Dominika (12. c) – felkészítő tanára: Dobrova Zita
  • angol nyelvből Kató Zoltán (12. a) – felkészítő tanára: Valicsné Glodán Erzsébet
  • angol nyelvből Kovács Zsófia (12. c) – felkészítő tanára: Wágner Edina
  • német nyelvből Varga Máté (11. d) – felkészítő tanára: Ogonovszkyné Tanczer Erzsébet
  • filozófia tantárgyból Bártfai Csilla (12. d) – felkészítő tanára: Várőri Tímea
  • informatika tantárgyból (programozói kategória) Miglász Dániel (12. a) Molnár Viktor (11. a) – felkészítő tanáruk: Nagy Kálmán
  • informatika tantárgyból (alkalmazói kategória) Henger Dávid (12. a), Kindler József (12. b), Kovács Rozália (11. d), Gál Rajmund (12. d), Kukuda Dániel (12. d), Maszlavér Attila (12. b), Mátray Márk (11. a), Miglász Dániel (12. a), Monár Viktor (11. a), Ronyecz Ádám (12. b), Selmeczi Zoltán (12. d), Szabacsi Richárd (12. a), Ujvári Bálint (11. a), Varga Péter (11. a), Weiger Judit (12. d), Zaka Dorina (12. d),– felkészítő tanáruk: - Nagy Kálmán; Orlovits Boglárka (11. d), Somogyi Szandra (11. d),– felkészítő tanáruk: Rajcsány Miklós

A második fordulóba jutott:

  • német nyelvből Varga Máté (11. d) – felkészítő tanára: Ogonovszkyné Tanczer Erzsébet
  • filozófia tantárgyból Bártfai Csilla (12. d) – felkészítő tanára: Várőri Tímea
  • informatika tantárgyból (programozói kategória) Miglász Dániel (12. a) – felkészítő tanára: Nagy Kálmán
  • informatika tantárgyból (alkalmazói kategória) Miglász Dániel (12. a), Selmeczi Zoltán (12. d), Kovács Rozália (11. d), Monár Viktor (11. a) – felkészítő tanáruk: Nagy Kálmán

Az országos döntőbe jutott:

  • Informatika tantárgyból (programozói kategória) Miglász Dániel (12. a) – felkészítő tanára: Nagy Kálmán
  • Informatika tantárgyból (alkalmazói kategória) Miglász Dániel (12. a) – felkészítő tanára: Nagy Kálmán
  • filozófia tantárgyból Bártfai Csilla (12. d) – felkészítő tanára: Várőri Tímea

Nagy Tamás, 2011. március 3.

Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei forduló

2. Szekeres Dominika (12. c)
Felkészítő tanár: Dobrova Zita

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei forduló

2. Pál Titanilla (8. a) TOVÁBBJUTOTT!
Felkészítő tanár: Zichóné Kernya Zsuzsa

Városi Bolyai Matematika Verseny

5. évfolyam
1.
Macsuka Patrik,
6. Kőrösi-Fehér Bence,
14. Balatoni Dalma,
20. Balatoni Kinga
Felkészítő tanár: Csermák Júlia

6. évfolyam
5.
Mayer Ádám,
7. Zemplényi Orsolya,
9. Kovács Kinga
Felkészítő tanár: Csermák Júlia

7. évfolyam
1.
Wiszt Péter,
2. Vankó Dániel
14. Prigya Jutas
Felkészítő tanár: Botond Zoltánné

8. évfolyam
1.
Bérczes Zita,
2. Major-Eisler Botond,
8. Locker Dániel,
9. Váradi Gergely,
10. Balatoni Ádám
Felkészítő tanárok: Botond Zoltánné, Csermák Júlia

Országos német nyelvi verseny

Megyei döntőbe jutottak:
MAKACSEK GÁBOR JÓZSEF
MAJOR-EISLER BOTOND
Felkészítő tanár: Katonáné Berki Ildikó

Kazinczy-verseny

A kisgimnazisták iskolai Kazinczy-versenyén az 5–6. osztályosok kategóriájában első helyen végzett és továbbjutott Kancz Flóra (6. a), Maklári Zoltán (5. a) és Kertész Petra (6. a) előtt.
A 7–8. évfolyamosok versenyében első helyen végzett Niebling Dóra (8. a), Pataki Petra Gabriella (7. a) előtt.
A versenyt Farkas Noémi tanárnő szervezte (képünkön), a zsűri további tagjai Ogonovszkyné Tanczer Erzsébet tanárnő és Nagy Tamás tanár úr voltak.
A nagygimnazisták iskolai Kazinczy-versenye
1. Bartha Csenge (10. a), felkészítő tanár: Sipos Etelka.
2. Szűcs Adrienn (9. a), felkészítő tanár: Kiss Adél.

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2010

"Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben."
Körzeti írásbeli forduló - 2010. november 12.
Eredmények:

7. osztály csapata
1. hely
Demeter Diána, Fekete Sára, Mészáros Marianna, Szabó Napsugár
Felkészítő tanár: Farkas Noémi

6. osztály csapatai

4. hely
Asztalos Tímea, Kancz Flóra, Szelőczei Dávid, Zemplényi Orsolya
14. hely
Mayer Ádám, Pencs Attila, Schermann Áron, Szalay Gyula
Felkészítő tanár: Ogonovszkyné Tanczer Erzsébet

5. osztály csapatai

6. hely
Bábics Virág, Fekete Emese, Kovács Viktor, Uher Zsófia
13. hely
Demeter Zalán, Kőrösi-Fehér Bence, Macsuka Patrik, Valics Máté
Felkészítő tanár: Farkas Noémi

http://www.bolyaiverseny.hu/magyar/index.htm

Magyar eredmények

Bárdos-nap

Műelemző verseny győztese: Vörösmarti Daniella (11. a)
Műíró verseny győztese: Vörösmarti Daniella (11. a)
(művét az iskolaújságban olvashatjuk majd)

Szavalóversenyek:

Nagyok:
1. Megyesi Kata (10. a)
Közönségdíjas: Csizmadia Edina

Kicsik:
1. Remete Csanád (5. a)

Helyesírási verseny győztese: Szekeres Dominika (12. c)

A pályázat győztese: Bányai Cseperke (12. a)

Bolyai Matematikai Csapatverseny

2010. október 15-én megrendezett megyei írásbeli fordulón a következő szép eredmények születtek:

2. helyezett az 5. a osztály csapata (Macsuka Patrik, Pintér András,Remete Csanád, Szalontai Benedek)
Felkészítő tanárok: Csermák Júlia – Körtvélyfáy Attila

3. helyezett az 5. a osztály csapata (Balatoni Dalma, Balatoni Kinga,Major-Eisler Emese, Tóth Boglárka)
Felkészítő tanár: Csermák Júlia

3. helyezett a 7. a osztály csapata (Prigya Jutas, Szabó Máté, Vankó Dániel, Wiszt Péter)
Felkészítő tanár: Botond Zoltánné

1. helyezett és egyben az országos döntőbe jutott a 8. a osztály csapata (Major-Eisler Botond, Makacsek József, Sorbán Zoltán, Váradi Gergely)
Felkészítő tanár: Csermák Júlia
A 2010. november 27-én lebonyolított országos döntőn 9. helyezést értek el.

4. helyezett a 8. a osztály csapata (Antal Dalma, Bérces Zita, Czverkon Fanni, Szemes András)
Felkészítő tanárok: Botond Zoltánné – Csermák Júlia




Csermák Júlia tanárnő ezenkívül elnyerte a verseny felkészítő tanári fődíját.

A tanulóknak és a pedagógusoknak gratulálunk!

http://www.bolyaiverseny.hu/matek/index.htm

Tartalom átvétel


by Dr. Radut